Munkahelyi elsősegélynyújtókra vonatkoztatva

1993. évi XCIII. törvény alapján:

Mvt.46. § A munkahelyen — jellegének, elhelyezkedésének, a
veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munka szervezésének
megfelelően — biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi,
személyi és szervezési feltételeit
.

3/2002. (II. 8.) SZCSM–EüM együttes rendelet alapján:

Elsősegélyhelyek

20. § (1)
Minden munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok
veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően kialakított
elsősegélynyújtó felszerelést vagy mentődobozt és a munkavállalók közül
kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy
jelenlétét kell
biztosítani. Egy vagy több elsősegélynyújtásra szolgáló – hordággyal is
könnyen megközelíthető – helyiséget kell biztosítani ott, ahol a
helyiségek mérete, a végzett tevékenység jellege és a balesetek
gyakorisága ezt indokolja.

(2) Az elsősegélynyújtó felszerelést, a mentődobozt és a
tevékenységtől függően hordágyat, megfelelő mennyiségben és minőségben,
jól látható, könnyen és gyorsan elérhető, szennyeződéstől védett helyen
kell készenlétben tartani.

(3) Gondoskodni kell az elhasznált, lejárt, használhatatlan eszközök pótlásáról.

(4) Az elsősegélyhelyeket és a hozzájuk vezető utakat a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell jelölni.

(5) Az elsősegélynyújtó felszereléssel, az elsősegélynyújtó hely
kialakításával és az elsősegélynyújtás megszervezésével kapcsolatos
további követelményeket, valamint a kijelölt elsősegélynyújtók képzése,
továbbképzése tekintetében az irányadó előírásokat külön jogszabály
tartalmazza.